Glosszárium - Őszi káposztarepce

Őszi káposztarepce (Brassica ssp. napus):
A káposztarepce a keresztesek, Brassicaceae családjába és a Brassica nemzetségbe tartozik. A név a latin turnip, rapum és rapa nevekből származtatható, és Angliában már a 14. században említésre kerül. Virágzata laza fürtvirágzat, a virágok élénk citromsárga színűek.
Vonal:
Többnyire öntermékenyülő, de idegen termékenyülés is előfordul.
Hibrid:
Hím steril anya és fertilis restorer apai vonalak keresztezésével jön létre a fertilis hibrid.
Káposztabolha fajok (Phyllotreta spp.):
A legnagyobb veszélyt a fiatal kelések és a még kellően be nem gyökeresedett palánták számára jelentik augusztusban. Nagyon rövid idő alatt, nagy területen képesek kipusztítani a kultúrnövényeket szeptemberre.
Káposztabolha fajok (Phyllotreta spp.)
Nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala L.):
Az imágók a kelő repcén, nyáron pedig, az aratás előtt álló érőfélben lévő növényeken károsítanak. Ősszel a fiatal leveleket hámozzák, amelyek később lyukacsosak lesznek az alsó epidermisz kiszakadása miatt. Az új nemzedék bogarai az érő repcéken a felső leveleket és különösen a becőket hámozgatják, ami a korai érést, és a becők kovadását eredményezi. A védekezést célszerű elkezdeni, ha 10 növényből 3 már károsodott.
Nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala L.)
Fekete káposztaormányos (Ceuthorhynchus picitarsis Gyll.):
Az imágók ősszel jelennek meg a repcetáblán, október, novemberben. A nőstények lerakják tojásaikat a levélnyelek tövéhez. Először kis nyílást rágnak, amibe megfordulva 2-12 tojást (ritkán csak egyet) raknak. A tojásokat ormányuk segítségével a mélyebb szövetekbe nyomják. A védekezést az első imágók megjelenését követő 10-15. napon meg kell kezdeni.
Fekete káposztaormányos (Ceuthorhynchus picitarsis Gyll.)
Káposzalégy (Delia radicum):
A kártevő a főgyökeret, és a gyökérnyakat károsítja (vájatok alakulnak ki, elhalás, másodlagos rothadás következik be), míg az oldalgyökerek általában hiányoznak.
Egyetlen hatásos védekezési módszer a vetőmagcsávázás.
Nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi):
A bogarak elő jövetele a talajból 6°C felett kezdődik, 9 °C körül már tömeges. A nőstények a szárba helyezik el tojásaikat. A szár deformálódik, megcsavarodik, jelentősen megrövidül, hosszában felreped. A fertőzött tövek virágzása vontatott, a magvak érése egyenetlenné válik. A károsítását befejezett, fejlett lárva elhagyja a növényt, majd a talaj felső 4–6 cm-es szintjében bebábozódik. Az imágó csak ősz végén jön elő, majd telelőre a talajba húzódik. A védekezést a bogarak kifejlődés előtt meg kell kezdeni.
Nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi)
Repce-fénybogár (Meligethes aeneus):
A termést közvetlenül veszélyezteti. Már a virágzást megelőzően, a szárormányossal együtt ott lehet a repcetáblán. A fő kártevő alak az imágó, amely a még bimbós repcében érési táplálkozásához pollent keres, ezért a bimbók oldalát megfúrja, miközben megsérti a belső virágrészeket, a termőt és a porzókat. A védekezést akkor kell kezdeni, ha a fénybogár D1 állapotban 1-1 növényen van vagy 2-3 fénybogár található rajta E stádiumban.
Repce-fénybogár (Meligethes aeneus)
Repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus assimilis):
A fejlődési alakok közül kárt okoz a lárva és az imágó. A telelésből előjött imágó tavasszal a növények szárát, a leveleket és a fejlődés különböző fázisaiban lévő virágbimbókat rágja meg. Az érési táplálkozás és kopuláció után a becő falát átrágva helyezi el tojásait és az ott kikelt lárvák, a magkezdeményeket elfogyasztják, a magvakat megrágják. A kárt szenvedett becő kényszerérett lesz, és ezzel együtt bekövetkezik a korai kovadás, ami a magvak elrúgását eredményezi. A védekezést akkor kezdjük el, ha 2 növényre 1 kártevő jut.
Repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus assimilis)
Repcebecő-gubacsszúnyog (Dasyneura brassicae Winn.):
Tavasszal károsító rovar, amely repcebecő-ormányos által tojásrakáskor ejtett sebeken keresztül képes a tojásait a becőbe helyezni.
Fómás levélfoltosság és szárrák (Phoma lingam):
A leveleken világos, kerekded foltok jelennek meg, a levéllemez behasadozik. A száralapi fertőzés következtében barna, bemélyedő, megrepedező és összeszáradó foltok alakulnak ki. Fontos védekezési alapelv a megfelelő (4 évesnél hosszabb) vetésváltás betartása és a fertőzött növényi maradványok megsemmisítése.
Fómás levélfoltosság és szárrák (Phoma lingam)
Cilindospóriumos levélfoltosság (Cylindrosporium concentricum)::
A kórokozók a szár és a becők fertőzésével, a levélfelület csökkentésével nemcsak a termés mennyiségét, hanem annak olajtartalmát is lerontva duplán okoz kárt. Ősszel a leveleken ólomszerű és világos zöld foltok jelennek meg, majd a levelek lehullnak. Tavasszal a levelek égésszerű jeleket mutatnak. Ha a becőket is megtámadja, nem termékenyül a növény. Kovasavval fertőz, ami megállítja a mag fejlődését. Genetikailag toleráns repce vagy vegyszeres kezelés nyújthat védelmet.
Cilindospóriumos levélfoltosság (Cylindrosporium concentricum)
Fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum):
A szimptómák többnyire a száralapi és -középi részen tűnnek elő, kifakuló, sárguló később pedig, barnásan megpuhuló foltok figyelhetők meg. A szárkéreg megrepedezik, foszlik, súlyosabb esetben elszárad, belsejében világos színű vattaszerű szövedék között fekete szaporító képletek (szkleróciumok) utalnak a gomba jelenlétére. A becő ilyen esetben kényszerérik, a terméskiesés akár 50% is lehet. Javasolt a vetésváltás, vegyszeres kezelés és toleráns fajtaválasztás.
Fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum)
Glükozinolátok:
Glikozidból (glükozinolát) keletkezik a mirozináz enzim hatására, foszfort, nitrogént tartalmaz. A növényben található glükozinolátok szerepet játszanak a rovarok vonzásában, és jelentősen hozzájárulnak a zamatanyagok kialakításához. Az íz a glükozinolátok aglükonjából keletkező anyagoknak tulajdonítható. A növény glükozinolát anyagokat használ természetes növényvédőszerként és a kártevők ellen. Ezek felelnek a keserű, csípős ízért is az ismert zöldségeinkben, mint mustár, retek, torma, fehér mustár, káposzta, kelbimbó, karalábé, kelkáposzta, karfiol, brokkoli, fehérrépa, karórépa és repcemag. A glükozinolát tartalma miatt korábban negatív hatást tulajdonítottak ezeknek a növényeknek, így csak másodlagos takarmánynak számított. Ma már az alacsony glükozinolát tartalmú takarmányok fontos szerepet játszanak az állati takarmányozás terén.